„A kérdésem tehát, hogy pontosan mit takar az ügyiratdarab? Sajnos nem sikerült ezt egyértelműen sem a 24/2006, sem a 335/2005-ös rendeletből meghatározni.
A 335/2005 szerint: A több fázisban intézett ügyek egyes fázisaiban keletkezett iratok ügyiraton belüli irategységnek, ügyiratdarabnak (ügydarabnak) minősülnek.
Ebből azonban azt nem tudom, hogy minden ügyiratdarab önálló és egyedi főszámmal is rendelkezik, vagy csak ezen belül egy iratcsoportosító egység.”
Válasz:
• Az ügyiratdarabok nem rendelkeznek egyedi főszámmal. Pontosan attól ügyiratdarabok és nem ügyiratok, hogy nem alkotnak önálló irattári egységet, csupán az egy főszámon (ügyiratszámon) nyilvántartott iratok résziratai, ügydarabjai. Ebből következően nem határozhatóak meg „iratcsoportosító” egységként sem, hiszen nem az ügyiratdarabok „alatt” csoportosítanak ügyeket/ügyiratokat, hanem az ügyiratokon belül léteznek az ügyiratdarabok. Utóbbiak rendelkezhetnek az iktatás során használt egyedi azonosítóval (vö. alszám), illetve ezeket az azonosítókat nélkülözhetik (vö. mellékletek).
• Lehetnek:
- alszámra iktatott iratok ,
- mellékletek,
- a szerelés során utólag összekapcsolt elő- és utóiratok.
• Nem lehetnek:
főszámra iktatott („teljes”) ügyirat irat.